Dülöngélős bizalomjáték

Feltöltve: 2020.08.01.

  1. A klasszikus forma a következő: szorosan egymás mellé állva kört alkotunk. Mindenki vívóállásban, enyhén rogyasztott térddel, támaszban áll, a kezek mellmagasságban. A csoport egyik tagja a kör közepén áll. Behunyt szemmel, összezárt lábakkal, merev testtel kell dőlnie valamelyik irányba. A körben állók megfogják és visszahelyezik középre (a félreértések elkerülése végett: visszahelyezik, nem lökik!), ő tovább dől másfelé. Végig kell játszani,

Tovább

Vakvezetés átadással

Feltöltve: 2020.08.01.

A csoport harmada becsukja a szemét, a kétharmadának nyitva marad a szeme. A nyitott szeműek fele keres egy csukott szeműt, akit a kezénél fogva elkezd vezetni, majd átadja egy másik nyitott szeműnek, akinek nincs párja. Ezután továbbadhatja ismét valakinek a csukott szemű társát, majd újra addig, amíg nem állítjuk meg a játékot. 3-4 perc elteltével a csoport második harmada csukja be a szemét,

Tovább

Őrangyal

Feltöltve: 2020.08.01.

Páros bizalomgyakorlat. A csukott szemű tag szabadon mozoghat, miközben az őt hangtalanul követő párja vigyáz rá olyan távolságból, hogy bármikor közbe tudjon avatkozni. Ha bármi veszélyhelyzet közelébe kerül, megfogja a vállát, és irányba állítja, hogy újra szabadon mozoghasson. 3-4 perc után a pár tagjai cserélnek.

A játék befejezésével érdemes megbeszélni, hogy ki hogyan élte meg az egyik, illetve másik szerepet.

Tovább

Vakvezetés

Feltöltve: 2020.08.01.

A páros vakjátékok (közös jellemzőjük, hogy a pár egyik tagja csukott szemmel játszik), miközben megingatnak térérzékelő biztonságunkban, felhívják a figyelmet a többi érzékszervre, hallásra, tapintásra, szaglásra, s még valamire, ami jelen esetben a legfontosabb: növelik/növelhetik a bizalom érzését a partner, a látó iránt.

A pár egyik tagja behunyt szemmel jár, míg a másik játékos mögötte haladva, a „vak” vállára helyezett kezével irányítja a közös mozgást.

Tovább

Labdafogó

Feltöltve: 2020.08.01.

Egy kijelölt területen egy ember kivételével mindenki a fogó szerepét kapja. Az egyetlen menekülő játékost oly módon „foghatják meg” a többiek, hogy egy labdát kell hozzáérinteniük anélkül, hogy eldobnák azt felé. A labdát passzolgathatják, de amíg náluk van, nem léphetnek. Tehát úgy tudják megoldani a feladatot, ha egy olyan játékos kapja meg a labdát, aki éppen abban a pillanatban a menekülő játékostól kartávolságra van.

Tovább

Stoppos játék

Feltöltve: 2020.08.01.

Két résztvevő elkezd egy előre megadott jelenetet, pl. anya és gyereke bevásárolnak a boltban. Egy darabig közösen nézzük a jelenetet, majd bármelyik néző megállíthatja egy tapsolással azt. Ilyenkor a jelenetben lévő résztvevők kimerevítik a testhelyzetüket, a tapsoló játékos pedig bemegy a játéktérbe, és megérinti annak a résztvevőnek a vállát, akivel helyet akar cserélni. A korábbi játékos visszamegy a nézőtérre, az új pedig felveszi az előzőnek a pontos testhelyzetét. 

Tovább

Hármas sorozatképek

Feltöltve: 2020.08.01.

A játék során háromfős képeket alkotunk. Egy önként vállalkozó bemegy a játéktérbe, felvesz egy testhelyzetet, melyet kimerevít, és hangosan elmondja, hogy ezzel mit jelenít meg, pl. „Én vagyok a fa.” A következő játékosnak hozzá kell kapcsolódnia, ő is bemegy a térbe, felveszi az általa megjeleníteni kívánt figurát leginkább ábrázoló testhelyzet és elmondja, pl. „Én vagyok a fa mögött megbújó farkas.” A harmadik személy ugyanígy tesz,

Tovább