Elhoztam Nektek…

Információk
Letölthető tartalom:
Leírás

Leírása:

Előzetesen megkérjük a csoport tagjait, hogy a következő alkalommal hozzanak magukkal egy olyan művészeti alkotást, amit nagyon közel éreznek magukhoz, vagy valamiért ebben az időszakban nagyon fontos a számukra, és úgy érzik, hogy valamit el tudnak mondani magukról általa. A művészeti alkotás lehet bármi, vers, ének, zene, kép, festmény, filmrészlet, regényrészlet stb., ami 5-15 percben bemutatható.

Egyesével mindenki bemutatja az általa hozott alkotást, alkotásokat. Maximum 15 perc áll a bemutató rendelkezésére, ebbe az is belefér, hogy beszél arról, amit hozott: miért fontos a számára, mi alapján választotta, milyen személyes élmények kötődnek hozzá, stb. Ezután 5 perces kötetlen beszélgetés keretében reflektálhatnak a csoporttársak: milyen benyomást tett rájuk a mű, hogyan kapcsolják össze a társukkal stb.

Megjegyzés:

Kiszámolható, hogy egy emberre kb. 20 perc jut, tehát ha mindenkire sort szeretnénk keríteni, akkor az egy átlagos csoport számára egész napos program, hiszen szüneteket is kell tartani. Ezért dönthetünk úgy is, hogy egy alkalommal három csoporttag kerül sorra, és mindenki meghatározott dátumra készül.