Társfelismerés csukott szemmel

Feltöltve: 2020.08.01.

Kört alkotunk. A kör közepén csukott szemmel áll az egyik játékos. A körben állók menetirányban elindulnak, majd a középen álló játékos jelzésére megállnak. A kitaláló rámutat valamelyik társára, aki odamegy hozzá, és a kitaláló kezét a saját arcára helyezi. A csukott szemű játékos feladata az arc érintése, tapintása alapján tájékozódva felismerni a társát. Ha sikerült, akkor cserével folytatódik a játék úgy,

Tovább

Repülőgép-leszállópálya

Feltöltve: 2020.08.01.

Körben állunk. Az egyik csoporttag lesz a „repülő”. Kiválasztja egy csoporttársát, aki a „leszállópálya” lesz. Mindketten maguk elé emelik mindkét karjukat, vállmagasságban, kifelé fordított tenyérrel. A „repülő” csukott szemmel elindul sétálva a „leszállópálya” irányába. Utóbbi feladata, hogy fogadja a társát úgy, hogy tenyerét finoman a tenyeréhez érinti, amikor elérte a kör szélét. Ha „landolt a repülő”, kinyitja a szemét és helyet cserélnek.

Tovább

Tekintet kör

Feltöltve: 2020.08.01.

A résztvevők körben ülnek. A csoportvezető ránéz az egyik gyerekre, a többiek figyelik őt és követik a tekintetét, így rövidesen mindnyájan ugyanarra a csoporttagra néznek. Amikor ez megvalósult, akkor ő választ a tekintetével valakit, és ezúttal az ő tekintetét követi a csoport. Addig tart a gyakorlat, amíg minden csoporttagra ránéztek. A gyakorlat csendben zajlik. A váltás érzékelését eleinte megkönnyíthetjük egy lágy hangú hangszerrel való hangadással,

Tovább

Prince of Persia

Feltöltve: 2020.08.01.

A Prince of Persia egy magas fokú csoportbizalmat igénylő csapatjáték, amelyben a résztvevők több érzékszervüket kell, hogy használják, és amely elnevezését a játék ügyességi volta és tágas pályája miatt a Prince of Persia videojáték után kapta.

A játékvezető 5-6 fős csapatokra osztja a csoportot. Minden csapatnak felkészülési idő áll a rendelkezésére, hogy megtervezzenek a többi csapatnak egy ügyességi pályát.

Tovább

Dülöngélős bizalomjáték

Feltöltve: 2020.08.01.

  1. A klasszikus forma a következő: szorosan egymás mellé állva kört alkotunk. Mindenki vívóállásban, enyhén rogyasztott térddel, támaszban áll, a kezek mellmagasságban. A csoport egyik tagja a kör közepén áll. Behunyt szemmel, összezárt lábakkal, merev testtel kell dőlnie valamelyik irányba. A körben állók megfogják és visszahelyezik középre (a félreértések elkerülése végett: visszahelyezik, nem lökik!), ő tovább dől másfelé. Végig kell játszani,

Tovább

Vakvezetés átadással

Feltöltve: 2020.08.01.

A csoport harmada becsukja a szemét, a kétharmadának nyitva marad a szeme. A nyitott szeműek fele keres egy csukott szeműt, akit a kezénél fogva elkezd vezetni, majd átadja egy másik nyitott szeműnek, akinek nincs párja. Ezután továbbadhatja ismét valakinek a csukott szemű társát, majd újra addig, amíg nem állítjuk meg a játékot. 3-4 perc elteltével a csoport második harmada csukja be a szemét,

Tovább

Őrangyal

Feltöltve: 2020.08.01.

Páros bizalomgyakorlat. A csukott szemű tag szabadon mozoghat, miközben az őt hangtalanul követő párja vigyáz rá olyan távolságból, hogy bármikor közbe tudjon avatkozni. Ha bármi veszélyhelyzet közelébe kerül, megfogja a vállát, és irányba állítja, hogy újra szabadon mozoghasson. 3-4 perc után a pár tagjai cserélnek.

A játék befejezésével érdemes megbeszélni, hogy ki hogyan élte meg az egyik, illetve másik szerepet.

Tovább

Vakvezetés

Feltöltve: 2020.08.01.

A páros vakjátékok (közös jellemzőjük, hogy a pár egyik tagja csukott szemmel játszik), miközben megingatnak térérzékelő biztonságunkban, felhívják a figyelmet a többi érzékszervre, hallásra, tapintásra, szaglásra, s még valamire, ami jelen esetben a legfontosabb: növelik/növelhetik a bizalom érzését a partner, a látó iránt.

A pár egyik tagja behunyt szemmel jár, míg a másik játékos mögötte haladva, a „vak” vállára helyezett kezével irányítja a közös mozgást.

Tovább

Egy percünk a Tiéd!

Feltöltve: 2020.08.01.

A résztvevők körben ülnek, és mindenki kap egy percet, amiben közölhet magáról, gondolatairól valamit. A résztvevők maguk dönthetik el, hogyan töltik ki a rendelkezésükre álló időt: saját szavaikkal, vagy versidézeteket, dalokat stb. felhasználva. Az időt a játékvezető méri.

Instrukció: „Üljünk körbe! Itt és most neked és nekünk fontos dolgokat kell egyetlen percbe sűrítve mindenkinek elmondani.

Tovább

A szabadulás útja

Feltöltve: 2020.08.01.

Egymástól kb. fél-fél méterre, körben áll a csoport, egy játékos a kör közepén. A körből egy vagy két irányban („kapun”) lehet kimenni. A kör közepén álló nem tudja, hogy melyik az az egy vagy két út, éppen ezt kell kitalálnia. Ha rossz felé indul, akkor a játékosok karjukkal elzárják az utat. A játék lényege: mindenki összpontosít a feladatára, a pillanatnyi szerepétől függően tekintetével –

Tovább