Személyes tárgyaim
A gyerekeket előre megkérjük, hogy a következő alkalomra hozzanak magukkal 10-15 személyes tárgyat otthonról, amiről úgy érzik, hogy valamiért fontos a számukra, vagy jellemzi őket.
Kérjük meg a gyerekeket, hogy NE mutassák meg egymásnak a hozott tárgyakat!
Ha tíznél többen vannak, osszuk be úgy, hogy egy alkalommal legfeljebb 7-8 gyerek kerüljön sorra!
A teret besötétítjük, és megkérjük a gyerekeket, hogy lehetőleg hangtalanul válasszanak maguknak a térben egy szimpatikus helyet és ott egy széken rendezze el a róla szóló installációt a saját tárgyaiból.
Ezután együtt bemegyünk a térbe, és elhúzzuk a függönyt, vagy felkapcsoljuk a lámpákat. Mindenki szabadon nézelődhet, mint egy kiállításon. Megkérjük őket, hogy figyeljenek, magukban próbálják meg megfogalmazni, milyen benyomást tesznek rájuk az egyes kompozíciók. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy nem az a cél, hogy kitalálják, kiről van szó, hagyják hatni az alkotásokat!
Ha eleget nézelődtünk, sorra vesszük az installációkat. Döntsük el előre, hogy ki melyikről fog beszélni! A beszélőt arra kérjük, hogy próbálja meg néhány mondatban megfogalmazni, mit sugall számára az installáció egészében, majd részleteiben. Milyennek képzeli azt az embert, akihez ezek a tárgyak tartoznak? Ha maguktól nem éreznek rá, a következő szempontokkal segíthetjük őket:
- az installáció mérete, színei, elrendezése
- a tárgyak száma, kora, származása, elrendezése
A beszédet aztán a többiek is kiegészíthetik egy-két gondolattal, ha bennük marad valami, de nem kell konszenzusra törekedni, az egyéni benyomások megfogalmazása a cél, hiszen igazán szubjektív művészi alkotásokról beszélünk.
Fontos, hogy az alkotók ne fedjék fel magukat a kollektív tárlatvezetés végéig. Ha minden kompozíciót körbejártunk, megkérjük az alkotókat, hogy álljanak oda egy pillanatra a saját alkotásuk mellé. Ha a gyerekek nem túl érzékenyek egymás véleményére, a felfedés előtt megpróbálhatunk alkotót rendelni az egyes munkákhoz.
A záró szakaszban hallgassuk meg az installációk gazdáinak beszámolóit arról, hogy ők hogyan gondolkodnak saját alkotásaikról, és hogy milyen benyomást tettek rájuk társaik gondolatai!
Megjegyzés:
Nagy kelléktárral rendelkező csoportok a helyben (vagy a természetben) talált tárgyakat is felhasználtatják. Ennek az a veszélye, hogy a választott tárgyak lelepleződnek. Ez persze nem baj, ha megelégszünk a gyakorlat egyszerűbb, rövidebb változatával, amelyben mindenki a saját installációját mutatja be, és azután hallgatja meg a többiek benyomásait, vagy fordítva, hiszen a már ismert tárgyak felhasználási módja és elrendezése is rejthet magában meglepetéseket.
A személyes tárgyak bemutatása a tanítási dráma egyik bevett konvenciója, és tanórákon is jól alkalmazható irodalmi művek feldolgozásában. Ilyenkor persze nem a gyerekek személyes tárgyai vannak terítéken. Ha ezekből akarunk kiindulni, vigyáznunk kell, hogy ne tévedjünk át a pszichodráma felségterületére. Tiszteletben kell tartanunk a tárgyak személyességéből fakadó „érinthetetlenségét”.
Forrás:
Perényi Balázs tréningje